2016. július 2., szombat

Levi x Petra – A hadnagyért... (egyperces)

(Levi x Petra)

A hadnagyért…
  

Petra semmit sem tud. 
Nem tudja megmondani, mikor történt, azt meg főleg nem, hogy miért; egyszer csak arra eszmélt, hogy szerelmes a hadnagyba.
Ez rossz, ebben biztos.
Egy titánok terrorizálta világban, ahol minden újabb perc egy életnek számít, beleszeretni a feljebbvalódba, nos, korántsem vall józan észre, de Petrát igazán nem érdekli. Ő a pillanatnak él, mert soha sem tudhatja, megéri-e a holnapot. Bizonytalan a jövője, és tulajdonképpen mindig is az volt, nem kellett ahhoz a Felderítő Egységhez csatlakoznia. A Fal bármikor áttörhet, az emberiség meg egyre beljebb szorul. Vér mindenütt, oszló testek bűze a levegőben, s a titánok jönnek, jönnek, mert mindig is voltak és mindig is öltek. Ez az ő a sorsuk, az emberiségé, ketrecbe zártságuk szégyene.
Ám tűnjék bármennyire kétségbeesettnek a holnap, a hadnagy létezik, hús-vér valójában áll még előttük, és unott az arca, mint bármikor máskor, közben viszont milliónyi érzelem bujkál benne, amiket elrejt mindenki elől. Magába fojtja, mert egyszer, tán nem is olyan régen hibázott… Régen más volt, olyan, mint Eren. Régen, nagyon rég, talán nem is ebben az életben.
Petra szerelmes belé, és tisztában van vele, hogy ez rossz. Viszonzatlanul szeretni valakit, látni őt minden nap, és nemcsak látni, hanem tudni, hogy ez az egész így marad, ebben a semmilyen állapotban – csupán beosztottként létezni a hadnagy szemében –, szintén rossz. Ebből nem lehet jó, sohaÉs közben harcolni, küzdeni, élni, túlélni… Élni és élni, élni, amíg lehet, amíg még dobban a szívük, és közben szeretni, szeretni, holtodiglan szeretni… és tudni, mit kell majd tenni. 
Petra ezt az egyet tudja. 
Ha eljön az idő, mondjon bárki bármit, próbálkozzanak elszántan, nem állíthatják meg őt.
Ha eljön az idő, ha a helyzet megköveteli, kész arra, hogy életét áldozza az emberiség jövőjéért, a túlélésért. Kész arra, hogy meghaljon a hadnagyért. Ez az elhatározás erősebb benne bárminél. Egyszerűen tudja, hogy ez a helyes, s még ha fel is támadna benne az ösztön az életben maradásért, mélyen elfojtja.
Nem.
Ezt kell tennie, ez a helyes. Ez .
Meghalni valakiért… nemes halál. Petra ilyet szeretne. Ha már mindenáron véget kell érnie az életének, legalább úgy legyen vége, ahogyan ő szeretné: feláldozni magát azért, akit a legjobban szeret a világon.
Ez jó.
Helyes.
Az ötvenhetedik falakon túli expedíció hajnalán megáll egy pillanatra, mintha a földhöz láncolná az eléje táruló látvány. Talán azt is teszi; olyan, akár a bilincs. Csak áll és nézi a hadnagyot, aki felszállni kész a lovára, és a világ hirtelen kifordul önmagából.
Mozdulatlan, akár a kőszikla, remegő kezében a kantár szára, s ahogy nem csinál mást, csak bámulja megigézve, örökre az emlékezetébe vésve a férfi vonásait, eltörik benne valami. Meg akarja szólítani, elmondani neki, mennyire szereti, hogy bárhová követi, míg világ a világ, míg képes arra, hogy lélegezzen, de végül mégsem teszi. Egy másodpercig mintha találkozna a tekintetük, Petra mosolyog, aztán a hadnagy félrefordítja a fejét. Lehet, hogy az egész nem volt több a képzeletének a játékánál, de mintha a hadnagy… mintha… Ó, te jó ég… Mindegy. Petra azt sem bánja, ha az elméje trükközött vele. Itt a hadnagy, él, utasít, szigorú, mint mindig… Az ő hadnagya, aztán felhangzik Erwin Smith parancsnok mennydörgő kiáltása, nyílik a kapu, ők meg kilovagolnak és harcolnak.
Együtt küzdenek a túlélésért.

Készült: 2016. 03. 20.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése